A régi ablakoknál két főtípust különböztetünk meg:

a) Kapcsolt gerébtokos ablak: egy külső és egy belső szárny van, ezek külön nyithatók. Itt a két ablak közötti távolság 100-150 mm. A hőszigetelő réteg levegő.

b) Egyesített szárnyú ablak: a két szárnyat összecsavarozzák és együtt nyílnak. A két üveg közötti távolság 30-35 mm. A hőszigetelő réteg levegő.

Ezeknél az ablakoknál nagymértékben rontja a hőszigetelő képességet, hogy a hőszigetelésként használtlevegő megmozdul és a két üveg között cirkulálva áramoltatja a hőt, oly módon, hogy a belső üveg felületétől felmelegedve elindul felfelé, majd visszafordulva a külső üvegnek átadja a hőt, a külső üveg pedig a szabadba vezeti.

A kísérletek azt bizonyították, hogy a levegő cirkulációja a 20 mm alatt már nem tud beindulni. Éppen ezért ma általában 16 mm légréssel gyártják az üvegeket és légmentesen elzárják, hogy a külső és belső levegő ne tudjon érintkezni. Ma már kizárólag ezeket az üvegeket használják.

Ezek után nézzük meg a régi és a most gyártott ablakok hőszigetelését, melyet a hőszigetelés ellentétével, a hőátbocsátási képességgel mérnek. Ennek mértékegysége: W/m2K.

Tekintettel arra, hogy egy ablakban az üveg aránya 85-95%, az egész ablak hőszigetelését is az üveg hőátbocsátási képessége határozza meg. Így most az üveg hőátbocsátási tényezőit adom meg, feltételezve, hogy mindegyik légmentesen zár.

a) Kapcsolt gerébtokos ablak

Rétegrend: 3 mm síküveg+ 100-150 mm levegő+ 3 mm síküveg

Hőátbocsátási tényezője: Ug=4,5 W/m2K


b) Egyesített szárnyú ablak

Rétegrend: 3 mm síküveg+ 25-30 mm levegő+ 3 mm síküveg

Hőátbocsátási tényezője: Ug=4,0 W/m2K


c) Thermo üvegek

Rétegrend: 4 mm float üveg+ 16 mm levegő+ 4 mm float üveg

Hőátbocsátási tényezője: Ug=2,8 W/m2K

Ezeket az üvegeket fejlesztették tovább.

1) Az egyik üveg felületét ezüstötvözettel kezelték, ami a hősugárzást akadályozza. Ezt az üveget nevezzük LOW-E üvegnek

Rétegrend: 4 mm float üveg+ 16 mm levegő+ 4 mm LOW-E üveg

Hőátbocsátási tényezője: Ug= 1,4 W/m2K

2) A két üveg közé a levegő helyett jobb hőszigetelő képességű nemesgázt zárnak

Rétegrend: 4 mm float üveg+ 16 mm nemes gáz+ 4 mm LOW-E üveg

Hőátbocsátási tényezője: Ug= 1,0 W/m2K

A jelenleg beépített ablakok jelentős része ezzel az üveggel van szerelve.

3) Három réteg üveget ragasztanak össze

Rétegrend: 4 mm float üveg+ 12 mm nemes gáz+ 4 mm float üveg+ 12 mm nemes gáz+ 4 mm LOW-E üveg

Hőátbocsátási tényezője: Ug= 0,6 W/m2K

Fentiekből jól látható, hogy a régi ablakokat érdemes minél előbb cserélni, mert az eddig az ablakon távozó hőnek a 75-80%-a bent tartható. A költségek hamar megtérülnek. A csere télen is egyszerűen megoldható, hisz egy jó szellőztetés ideje alatt a munka elvégezhető. A szellőztető berendezés beépítését minden esetben javaslom.  Azt, hogy melyik lakásba hány darabra van szükség, abban szakembereink segítséget tudnak nyújtani. A légbevezetővel a megfelelő oxigéntartalmú levegő biztosítása mellett a páratartalom is ideális lesz, mert a szükséges légcserével a felesleges pára is távozik. Nem fog párásodni az üveg, nem fog penészedni a lakás. Ugyanakkor a megfelelő kapacitású légbevezető kevesebb légcserével, egész napra biztosítja az egészséges megfelelő oxigén- és páratartalmú levegőt, mint a napi kétszeri szellőztetés.

Ha az ablakcserével együtt rendelik meg a légbevezetőt is, költséget takarítanak meg, mert a légbevezető beépítésének díját elengedjük és nem kell újabb kiszállási díjat fizetni.


A COLL-TRADE KFT szakemberei díjtalan felméréssel és szaktanácsadással segítenek.